Ananászleves habgaluskával

Kellemes ünnepeket és boldog új évet mindenkinek!
Fotó a mobilon, vagyis később lesz, vagy nem is, mivel a szokásosnál is gyengébb színvonalú, mivel a férjem az asztal mellett elsuhanva kattintott egyet a telefonnal, aztán arra eszméltem, hogy elfogyott a leves...
Idén karácsonykor a férjem ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy nem, nem fogom életünk első négyesben eltöltött ünnepét a konyhában végigpepecselni, így a menü rántott hal lesz rizibizivel és mákos guba. Mindezeknek elég késő délután nekiállni, és így is kész lesz a vacsora hat órára (főleg, ha a nálam valamivel gyorsabb férj csinálja az egészet, hihi). Én azonban szerettem volna egy kicsit újítani, így született meg ez a leves, minimális idő alatt.

Hozzávalók:
1 doboz ananászkonzerv
1 csomag vaníliás cukor
1 púpos evőkanál liszt
2 dl tejszín
1 tojás
cukor és porcukor ízlés szerint

Elkészítés:
Az ananászt a levével együtt lábosba zúdítjuk, illetve, ha körszeletest vettünk, előtte feldaraboljuk. Annyi vizet teszünk hozzá, hogy bőven ellepje, vaníliás cukorral és ízlés szerint kristálycukorral ízesítjük-édesítjük, és felforraljuk. A lisztet simára keverjük a tejszínnel meg a tojás sárgájával, és folyamatos keverés mellett behabarjuk vele a levest. Kis lángon dolgozzunk, nehogy a tojás kicsapódjon.
A tojásfehérjét egy kevés porcukorral édesítve gőz fölött kemény habbá verjük, Ezutána kész levesbe  evőkanállal galuskákat szaggatunk belőle, de már nem főzzük.
Szívesen megbolondítottam volna egy kis rummal is, de a két gyerek (a főztömet közvetlenül, illetve közvetve fogyasztó) miatt hanyagoltam.

Kávés-karamelles csokilikőr

A férjemnek ezt hozta a Mikulás ;-)
Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknél évekig áll egy-egy üveg ajándék ital, mert jól mutat a szekrény tetején a díszcsomagolásban, de úgy őszintén, találkoztatok ti már olyan emberrel, aki szereti a whiskyt? Én eddigi harminchat évem alatt kétszer, az egyik egy "majdénmegmutatomhogyqrvakeménycsajvagyok" típusú nő volt, a másik meg elszántan igyekezett játszani a macsót (igen, ő hímnemű volt), szóval egyiküknél sem hiszem, hogy a lötty íze volt a fő mozgatórugója a választásnak. Mi a szülészorvosomnak akartunk egy díszdobozos példányt átnyújtani a hathetes kontrollon, de ő egészen egy féléves londoni ultrahang-diagnosztikai továbbképzésig menekült előle, úgyhogy megúszta (terhességeim alatt én az Internet segítségével képeztem magam hasonló témában, pedig én is szívesen utaztam volna inkább Londonba).
Na, a hosszúra nyúlt bevezető után a lényeg, hogy a Nők Lapja Konyha novemberi számában láttam egy likőrreceptet Vrábel Krisztától, amiről tudtam, hogy meg kell valósítanom, egyrészt, mert szuperjól hangzik, másrészt, így legalább fogy a whisky. Annyit változtattam rajta, hogy dupláztam az alkoholmennyiséget, mert az előírt egy decivel még reggeli italnak is gyenge lett volna, meg féltem, hogy megromlik a tejszíntől.

Hozzávalók:
2 dl whisky
1 dl főzött kávé
5 dkg kakaópor (nem instant)
10 dkg cukor
2 dl tejszín

Elkészítés:
A cukrot megolvasztjuk és enyhén karamellizáljuk. Hozzáöntjük a kávét és 1 dl vizet. Ezen a ponton kevergetve melegíteni kellett, amíg a megdermedt karamell újra fel nem olvadt. A kakaóport kikeverjük annyi vízzel, hogy feloldódjon benne (nekem kb. olvadt Nutella-sűrűségű krém lett belőle), majd ezt is a kávés folyadékhoz adjuk. Hozzáöntjük a tejszínt, összeforraljuk. Megvárjuk, míg teljesen kihűl (naná, nehogy elillanjon az alkoholtartalom!), ekkor öntjük bele a whiskyt, és jól elkeverjük. Hűtve tárolandó, fogyasztás előtt felrázandó!

Próbafőző lettem!

... a Stahl-magazin Ünnepi sütemények különszámában. Három süteményt kellett megsütni, aztán jól megírni róluk a véleményemet. Természetesen a lapban nem az alant látható fotózmányok díszelegnek :-D azért, ha a fényképek nem is, a sütik nagyjából olyanok lettek, amilyennek az újságban láthatjátok. Egyiket sem bonyolult elkészíteni, és nagyon finomak is, úgyhogy hajrá, még van idő karácsonyig!

Mandulás szelet:

Kókuszos habcsók:

Biscotti vörösáfonyával és (pisztácia helyett) mandulával:

Kukac-torta

Nemrégiben ünnepeltük a leánygyermek neve napját, és úgy gondoltam, valami jópofa sütivel kellene előrukkolni. Néhány hete láttam Fahéj és fetánál ezt a kukacot, és úgy döntöttem, valami ilyesmivel fogom meglepni a lánykát. Aztán, mint a Túró rudi tortánál, itt is rá kellett jönnöm, hogy már megint én szórakoztam jobban, mert a kis drága ügyet sem vetett sem a vacsorára, sem a tortára, a vendégség már megint izgalmasabb volt. Nem baj, én élveztem az alkotást. Enni meg azért a kiscsaj is evett belőle, szóval nem volt teljesen öncélú a dolog.
Kép van. Csak nem a laptopon, hanem mobilon. Mihelyst meglesz a kábel vagy mi, amivel át lehet varázsolni, felteszem.

Hozzávalók:

Tésztához:
6 egész tojás
2 tojássárgája
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
fél csomag sütőpor

Krémhez:
30 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
porcukor ízlés szerint
baracklekvár

Díszítéshez:
aszalt barack
tortadara/kakaópor/instant kávé/Maci kávé
3 szem meggy
2 db fogpiszkáló

Elkészítés:
Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral. A nyolc tojássárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, végül beleforgatjuk a tojások keményre vert habját. 180C-on világosra sütjük (tűpróba). Még melegen feltekerjük, és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, lehúzzuk róla a sütőpapírt. A tekercs két elvékonyodó végét levágjuk.
A krémhez a mascarponét habosra keverjük a porcukorral, majd beleforgatjuk a felvert tejszínhabot. A tésztát megkenjük először baracklekvárral, aztán a krémmel, és szorosan feltekerjük, és kívülről is bevonjuk a krémmel.
Ezután jön a művészi munka: a kukac szelvényeit (biológia iránt kevéssé fogékonyaknak: a csíkokat) apróra vágott aszalt barackból és kakóporból alakítjuk ki. Én Maci-kávét használtam, két ujjam közé csípve szórtam a kukacra. A két levágott tésztavéget csíkokra vágtam, ebből lettek a lábak (másik ötletem a Bonbonetti lett volna). A kukac szája szintén aszalt barackból, két szeme két fél meggyből, csápjai pedig fogpiszkálóra szúrt meggyből lettek.

Diókrémes kakaós süti

Ezt a sütit először fel sem akartam tenni a blogra, mert frissen kissé "fojtós" volt a tésztája. Egy napi hűtőben állás után azonban egész jó lett, egy pohár tejjel pedig kifejezetten finom, így meggondoltam magam. Egyébként vigyáznom kellett vele, mert a kislányom annak idején kissé kiütéses lett az anyatejen keresztül kóstolt dió miatt (igaz, akkor egy brutál módon diós diótorta + karácsonyi bejgli volt a tettes, nem egy enyhén diós süti), viszont tíz deka diót hónapok óta ide-oda rakosgatok a fagyasztóban, gondoltam, legyen már vele valami. Persze megkóstoltam a végeredményt, a fiúgyerek egyelőre nem lett pöttyös.
A recept forrása most is Péter Jánosné könyve. Van más sütis könyvem is, de az esetek 90%-ában itt találom meg a nekem való receptet.

Hozzávalók:

Tészta:
5 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
15 dkg cukor
2 dkg kakaópor
2,5 dl tej
1/2 csomag sütőpor
30 dkg liszt

Krém:
3 evőkanál liszt
3 dl tej
10 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
8-10 dkg darált dió
1 evőkanál rum (elhagytam)

Elkészítés:
Az 5 dkg vajat habosra keverjük a tojássárgájával és a 15 dkg cukorral, hozzákavarjuk a tészta többi hozzávalóját, a tojásfehérjét habnak felverve, óvatosan. Kikent tepsiben megsütjük.
A 3 evőkanál lisztet a tejjel simára keverjük és kis lángon sűrűre főzzük. A vajat, a diót és a porcukrot habosra keverjük, aki megteheti, rumot is tesz hozzá (vagy a tésztát locsolgatja meg vele), és a főzött krémmel kikeverjük. A kettévágott tésztát megtöltjük és bevonjuk a krémmel.
Eddig a recept. Gondolkodtam, hogyan is kellene díszíteni a süteményt, és ekkor a kezembe akadt a nokedliszaggató, így végül a gyerek helyett a süti lett pöttyös.

Egybesült karaj meggyszósszal

Évek óta nem próbáltam egyben sütni húst. Hét-nyolc éve történhetett, hogy a férjemet egy németországi céges kiruccanásáról hazatérve meleg kajával akartam várni, de a sütőbe egyszerűen csak betolt karaj a rápakolt szalonnaszeletek ellenére is élvezhetetlenül száraz lett. Azóta is kaptam olyat, hogy "a süteményekhez van érzéked, de a húsokhoz nem", így el is ment a kedvem a kísérletezéstől. A minap mégis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, mivel a fagyasztó, hála anyósék óriási és bőven termő meggyfáinak, ismételten meggyel van tele, és a meggyszószhoz vagy levesben főtt, vagy sütőben sült husit tudtam leginkább elképzelni. Mivel húslevest nem terveztem, maradt a B verzió. Azóta olvastam egyet s mást  a karajsütés fortélyairól, így valamivel felkészültebben ugrottam neki a projektnek. A siker nem maradt el, így ha a jövőben újból elhangzana a fenti mondat, azt hiszem, jogom lenne megsértődni :-)

Hozzávalók:
A húshoz:
kb. 1,2 kg csontos karaj vagy ennek megfelelő csont nélküli
1 nagy fej hagyma
néhány gerezd fokhagyma
1 pohár bor (nekem száraz vörös volt otthon)
5 dkg vaj
olaj
só
bors

A meggyszószhoz:
kb. 800 g magozott meggy
1 kis pohár tejföl
2 evőkanál liszt
cukor ízlés szerint
fahéj
néhány szem szegfűszeg

A húst levágjuk a csontról (azért így adtam meg, mert a csont nélküli tömeget nem tudom) megmossuk, szárazra töröljük, sóval és borssal bedörzsöljük. A vajat és az olajat egy nagy lábosban felforrosítjuk, és a hús minden oldalát megpirítjuk benne. Forgatás közben ne szúrjunk bele villát, lapáttal vagy csipesszel forgassuk. Ha kész, tegyük át egy tepsire, lehetőleg rácsra, nehogy leragadjon. Dobáljuk köré a darabokra vágott hagymát és a megpucolt fokhagymagerezdeket, öntsük köré a bort, öntsük rá a maradék olaj-vaj keveréket, majd borídunk az egészre bevizezett sütőpapírt, és toljuk a tepsit előmelegített, forró sütőbe. Fél óra múltán mérsékeljük a hőfokot közepesre, és további egy órán keresztül süssük a húst. Miután kivettük, fél órát pihentetni kell, csak azután lehet felvágni.
A meggyet eközben öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, ízesítsük cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, és főzzük meg (de ne szét). A lisztet keverjük simára egy kis főzőlével, keverjük bele a tejfölt, és habarjuk be a szószt.
Köretként főtt krumpli való hozzá, és jó lenne kipróbálni a menzai emlékeket idéző pirított darát is, de félek, hogy csomós lesz, aztán megkapom, hogy a húshoz van érzékem, a darához meg nem.

Szilvás csirkenyárs

Évek óta őrizgetünk az evőeszközös fiókban néhány bicikliküllőből készült nyársat. Valamikor régesrégen rablóhús sült rajta anyóséknál, aztán hozzánk került, leettük róla a kaját, de a nyársakat nem származtattuk vissza. Felhasználásuk széles körű volt, a sütemények tűpróbáját rendszerint ezzel végeztem, de amióta letört a mosógép ajtajának a fogantyúja (vagy mi a szakszerű neve annak a műanyagfülnek, aminél fogva felnyitom a gépet), azóta azt is egy ilyennek a segítségével nyitom ki. Aztán tegnapelőtt valami véletlen folytán eszembe jutott, hogy akár eredeti rendeltetésének megfelelően is használhatnám. Tűzpadkánál találtam egy szimpatikus szilvás nyársat, el is készítettem a magam verzióját.

Hozzávalók (4 nyárshoz):
10 nagyobb szem szilva
egy csirkemellfilé
2 fej hagyma
bacon
olaj
só
bors

Elkészítés:
A szilvákat kimagozzuk, megfelezzük. A csirkemellet húsz darabba vágjuk, műanyag dobozba tesszük, kevés olajat öntünk rá, sózzuk, borsozzuk, kézzel jól összeforgatjuk. A bacon-ből húsz szeletkét vágunk (nem tudom, mennyi lehetett az egész mennyiség). A hagymákat nyolcadoljuk, az így kapott tizenhat darabból a négy legnagyobbat még kettészedjük.
A nyársakra felváltva felhúzzuk a hozzávalókat, majd alufóliába csomagoljuk őket, és forró sütőben megsütjük. Nálunk tepsiben sült krumpli volt a körete.

Lekváros bukta

Egyszer régebben, a briós esetében már kipróbáltam, milyen lesz az este megformázott, a hűtőben éjszakáztatott és reggel kisütött kelt tészta. Most úgy döntöttem, a család borzolt idegeire ráférne a hétvégi kényeztetés, és egy buktával rukkoltam elő, ismét csak Péter Jánosnétól. Ketten alkottuk, mert minálunk a leánygyermek nélkül már nem sütés a sütés :-)

Hozzávalók (10 darabhoz):
25 dkg liszt
1,5 dl tej
1 csomag szárított élesztő
2 tojássárgája
3 dkg vaj
2,5 dkg cukor
csipet só
lekvár ízlés szerint
esetleg 10 dkg főtt krumpli (nekem 6,5 dkg volt otthon), hogy másnapra is friss maradjon

Elkészítés:
A langyos tejben elkeverjük az élesztőt, a cukrot, a sót, a két tojássárgáját, az olvasztott vajat, majd beledolgozzuk a lisztet, és letakarva duplájára kelesztjük. Tehetünk bele összetört főtt krumplit is, nem kötelező, nekem pont kimaradt egy kicsi a töltött paprika mellől, de így valamivel több lisztre volt szükségem, mert nagyon ragadt a tészta. Kelesztés után átgyúrjuk, lisztezett deszkán 1 cm vastagságúra nyújtjuk, 10×10 cm-es négyzetekre vágjuk, lekvárral megkenjük (nekem szilvalekvárom volt, de most nem olyan beton, mint az előző üveg), feltekerjük, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük a buktákat. Reggel begyújtjuk a sütőt (közepes hőfok), a bukták tetejét a kimaradt tojásfehérjével megkenjük (nem, nem kell hozzá az összes! :-D), és pirosra sütjük.

Töltött paprika

Sokan nem szeretik, ha az ételszag átjárja a lakást, én sem, de kivételek azért vannak. Például bármilyen étel, amiben paradicsom és paprika fő. Zalai nagyszüleim kertjében mindkettőből nagy mennyiség termett, állandó nyári program volt a lecsó és az anyukám által következetesen ketchupnak titulált, egyébként isteni paradicsomszósz befőzése, így nekem ez az illat a nagyszülői házat és az iskolai vakációkat hozza vissza. Elég hatásosan ki tud zökkenteni a napi rutinból, úgyhogy a töltött paprika testemnek-lelkemnek egyaránt jó tápláléka :-)
A szószt most nem úgy készítettem, ahogy szoktam, elhagytam a rántást, és szívem szerint nem is cukroztam volna, de cukor nélkül túl savanyúnak ítéltem.

Hozzávalók:
6-8 TV paprika, mérettől függően
30 dkg darált sertéscomb
8 dkg rizs
egy kis fej hagyma
kevés olaj
egy tojás
só
bors
1 kg paradicsom
36 dkg sűrített paradicsom
cukor ízlés szerint

Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. Összekeverjük a rizzsel, a hússal, a tojással, sózzuk-borsozzuk. A paprikák szárát levágjuk, csumáját kiszedjük, és a tölteléket beletöltjük, lazán, mert a rizs megdagad.
A paradicsomokat lobogó forró vízbe dobjuk, egy perc múlva kihalásszuk, lehúzzuk a héjukat, húsukat összeturmixoljuk. A megtöltött paprikákat ebben a paradicsomlében főzzük meg, esetleg egy kis vízzel pótoljuk, hogy majdnem ellepje a paprikákat (teljesen nem kell, fedő alatt úgyis megfő). Ha kész, a paprikákat kiszedjük, a szószba belekeverjük a paradicsompürét, ha kell, cukrozzuk, és visszarakosgatjuk a paprikákat. Főtt krumplival vagy friss kenyérrel tálaljuk.

Csirkemáj olasz módra

Jó sokáig nem írtam, de megtámadhatatlan igazolásom van, a fiúgyerek világrajötte, meg minden, ami ezzel az örömteli eseménnyel jár, többek között a főzés elhanyagolása... de két hónap múltán itt vagyunk, jól vagyunk, már valami napirend-félénk is van, amibe újból belefér a főzés.
Még a várandósságom ideje alatt elkezdtem kiírogatni a kedvenc blogjaimról azokat a recepteket, amiket szerenék majd kipróbálni, különös tekintettel a gyorsan elkészíthető ebédekre-vacsorákra. Így találtam rá Móninál az olasz módra elkészített csirkemájra, ami tényleg gyorsan elkészült, és isteni finom lett, viszont a forró olajból kirobbanó máj jóvoltából egy halálfélelemmel teli negyedórával lettem gazdagabb, a konyha falát pedig festeni kell (hazatérő férjem ennyit mondott: "fedő", téééényleg!). Azt hiszem, ha nem szoptatnék, a palack bor (amiből egy deci kellett az ételhez) nagy részét eltüntettem volna...
A receptet nem írom le, mert mindent úgy csináltam, mint Móni, csak a petrezselymet felejtettem el, zsályát csak szárítottat tudtam beszerezni, és nem volt otthon fokhagyma, ezért - ó, borzalom - az Ízvarázs nevű, fura állagú fokhagyma-helyettesítő kockát tettem bele, ami csupán azért volt otthon (most jön a mosakodás), mert a leánygyermek úgy egy évvel ezelőtt becsempészte a bevásárlókocsiba, és csak a pénztárnál vettük észre (fogjunk mindent a kicsire ;-)).

Meggyes-joghurtos lepény

Semmi extra, ez a tészta már többször szerepelt a blogon, csak ezúttal családi programmá avanzsált a készítése :-)

Hozzávalók:
meggy (amennyit gondolunk)
2 pohár joghurt
4 pohár liszt
2 pohár cukor
1 pohár napraforgóolaj
2 tojás
1 csomag sütőpor
fahéj

Elkészítés:
1. Ha a férjünk (puszta udvariasságból, nemleges válaszban reménykedve) megkérdezi, mit segíthet, magoztassuk ki vele a meggyet. Ha nem, magozzuk ki mi.
2. Rakjunk egy jó nagy tálat a hároméves leánygyermek elé, és adjunk fakanalat a kezébe. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a szép sorjában kiméregetett hozzávalókat odaadjuk neki, ő pedig szépen beleönti, ahogy következik, aztán vadul kavarni kezdi (ezért fontos, hogy elég nagy legyen az a tál).
3. A tojást azért mi magunk törjük fel, és reménykedjünk, hogy szalmonellamentes, mert a tészta egy részét biztosan el fogja kóstolgatni a gyerek.
4. A fahéjat is mi adagoljuk, ha nem akarunk barna színű, csípős tésztát.
5. Szólítsuk fel az aprónépet, hogy a gondosan összekutyult masszát kotorássza át a tálból a kivajazott-lisztezett tepsibe. Egyengessük el.
6. Rakosgassuk ki a tészta tetejét a meggyel. Én ezen a ponton elkövettem azt a hibát, hogy a lánygyereket felszólítottam a gyümölcs megkóstolására. Persze savanyú volt neki, és azóta az addig szeretett cseresznyét sem hajlandó megenni, mondván, biztos az is savanyú. Na, így jártunk. Jövő júniusig remélhetőleg elfelejti.
7. 180C-os sütőben süssük tűpróbáig.
8. Közben takarítsuk fel a konyhát, aztán vágjuk be a gyereket a csap alá, és öltöztessük át.
9. A kihűlt remekmű egy részéből gondosan távolítsuk el a meggyet, hogy a leánygyermek is megegye. Bár ezen a téren fejlődés tapasztalható - már saját kezűleg kiszedegeti magának. Ez öt perc csendet és nyugalmat jelent ;-)

Cseresznyés rácsos pite

Ezer fok van árnyékban, nem biztos, hogy normális vagyok, hogy már megint bekapcsoltam a sütőt, ahelyett, hogy beszereznék egy fagylaltgépet. De kapóra jött, hogy rengeteg cseresznyét kaptunk mostanában, a Nők Lapja Konyhában pedig láttam egy nagyon jó és nem túl bonyolult receptet, így estefelé, amikor már elviselhető volt a hőmérséklet, nekiugrottam. Szerintem nagyon finom lett, de a lánygyereknek a késztermék nem jött be, a nyers tésztát viszont két pofira ette (engedélyt nem kért rá, természetesen), remélem, nem fog fájni a hasa.
A pite késő este lett kész, tízkor, amikor aludni mentünk, még forró volt, reggel hatkor pedig, amikor kimentem inni egy pohár vizet, a képen látható állapotban találtam. Szóval nem csak nekem ízlett ;-)

Hozzávalók:
Tésztához:
35 dkg liszt + a nyújtáshoz
fél csomag sütőpor
20 dkg vaj/margarin
10 dkg porcukor
1 tojás + elvileg egy a kenéshez, amit én most nem tettem meg
Töltelékhez:
50 dkg magozott cseresznye
fahéj
2 evőkanál darált keksz
2 evőkanál lekvár

Elkészítés:
A lisztet, a sütőport, a vajat/margarint és a porcukrot egy tálban elmorzsoljuk, majd hozzádjauk a tojást, és összegyúrjuk. Az eredeti recept 30 dkg lisztet ír, ezzel a mennyiséggel azonban egy kenőcsös állagú anyag lett az eredmény, öt deka liszt hozzáadásával és egy kis hűtőben tárolással azonban teljesen jó lett (azért a nyújtáshoz is elkelt a liszt). Két részre osztjuk, a nagyobbikat kinyújtjuk, és kibélelünk vele egy piteformát. Villával megszurkáljuk, és 20 percig a hűtőben pihentetjük, majd 180°C-ra előmelegített sütőben (nem, nem pattant szét a kerámiaforma, pedig tartottam tőle) 12 perc alatt elősütjük.
A töltelék hozzávalóit egy tálban összekeverjük, és a tésztára simítjuk. A maradék tésztát is kinyújtjuk, csíkokra vágjuk, tojással megkenjük, és berácsozzuk vele a piték tetejét. 180°C-os sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

Szilvalekváros csiga maradék krumplipüréből

A háztartásom egyik alapszabálya: ételt nem dobunk ki! (Kivéve persze, ha megromlott. Ezt igyekszünk elkerülni.) Maradék köretet sem. Azt a többéves szilvalekvárt sem, amit vésni kell az üvegből, elgörbíti a kanalat, és az évek múlásával is csak a kétharmada fogyott el muffinba. Volt egy kis szabad idő- és energia-kapacitásom, így egy újabb sütemény született. Itt jegyzem meg, nem csak sütik kerülnek ki a konyhámból, de mindig azoknál érzem úgy, hogy meg kell osztanom a receptjüket, egy betűtésztás paradicsomlevesnél vagy rakott kelkáposztánál, ami a mai ebéd volt, gyakran hiányzik az indíttatás. Nem beszélve arról, hogy nemegyszer kutyafuttában dobom őket össze (ergo fázisfotók készítése kizárva), mint ma reggel is, utána lerohanunk a játszótérre, aztán hazatérve magyarázzam meg a családnak, hogy mindjárt ebédelünk ááááááám, csak anya még fényképez! :-D
Visszatérve a sütire: mennyiségeket nem tudok írni, mert ott kezdődik a probléma, hogy fogalmam sincs, mennyi krumpliból, vajból és tejből állt a kiindulási püré, márpedig ahhoz kell igazítani a többit. Szóval, ez megint csak egy ötlet azoknak, akik azért gyúrtak már tésztát ;-)

Hozzávalók:
maradék krumplipüré
kb. 1 dl olaj
liszt (amennyit felvesz)
1 csomag sütőpor
cukor (ízlés szerint)
1 tojás
őrölt fahéj (ízlés szerint)
valami kevéssé folyós lekvár (esetemben az üvegbe bebetonozódott szilva)

Elkészítés:
A krumplipürére ráöntjük az olajat, ráütjük a tojást, cukrozzuk-fahéjazzuk, majd egy kis lisztet és a sütőport hozzáadva, robotgéppel (dagasztókarral) összekeverjük. Apránként adjuk hozzá a lisztet, amíg kéztől elváló, lágy tésztát nem kapunk. Ezt lisztezett deszkán kinyújtjuk. Rákenjük a lekvárt, illetve aki úgy járt, mint én, az először tegye bele az üveget egy fazék vízbe, tegye a tűzhelyre, és gyújtson alá. Előbb-utóbb megolvad annyira, hogy ki lehessen kanalazni és a kinyújtott tésztára kenni. Ezután feltekerjük a tésztát, felszeleteljük, mintha kakaós csigát készítenénk, és sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk. A tetejüket megkentem egy kis tejszínnel, és kevés cukrot szórtam rá, hogy szép barna és ropogós legyen, ez felesleges macerának bizonyult, mivel a sütés közben kifolyt lekvár elborította az egészet. Ha lett volna még dióm (az utolsó doboznyi palacsintatöltelékként végezte), durvára vágtam volna egy keveset, és azzal szórtam volna meg a csigákat.
190 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt sültek meg.

Mákos guba

Egyfelől megúszós megoldás egy tartalmasabb leves után, másfelől szerelmi vallomás, mivel ez a férjem kedvence ;-) szerencsére öt perc alatt kész van.

Hozzávalók:
8 szikkadt kifli
7 dl tej
20 dkg darált mák
1 csomag vaníliás cukor
porcukor ízlés szerint
mazsola ízlés szerint (az én férjem ízlése szerint rumba áztatva - bátor ember, a munkahelyére vitte ebéd gyanánt, a leánygyermek ízlése szerint meg természetesen kiválogatva)

Elkészítés:
A tejet a vaníliás cukorral együtt felforraljuk. A kiflit karikákra vágjuk, mély tálba tesszük, megszórjuk a porcukros mákkal (porcukor ízlés szerint: hogy összekeverés után olyan színe legyen a máknak, mint a mákos tésztán;-)), leöntjük a forró vaníliás tejjel, rászórjuk  mazsolát, jól összeforgatjuk, és lefedve állni hagyjuk. Egy kicsit. Amíg kibírjuk :-D

Sonkás-krémsajtos-paradicsomos csigák

Ebbe a receptbe első látásra beleszerettem, úgyhogy nem is váratott magára sokáig a megvalósítása. Kapóra jött, hogy volt itthon egy tubus krémsajt, amiért kenyérre kenve nem nagyon rajongunk. A csiga tíz perce sült ki, és most győzködöm magam, hogy nagyon csúnya dolog lenne a família hazaérkezése előtt többet megenni, mint a két végét, amelyeknek nem lett tökéletes a formája ;-)
A tésztát egy az egyben úgy csináltam, ahogy Móni, ezért nem is írom le.

Töltelék hozzávalói:
1 tubus krémsajt
1 kis darab húsvéti sonkamaradék
1 paradicsom
1 tojás
1 dl tejföl
só
bors

Elkészítés:
A sonkát és a paradicsomot apró kockákra vágjuk, összekeverjük a többi hozzávalóval, majd a receptben leírtak szerint töltjük és sütjük a tésztát.
További, esetleg édes töltelékvariációkkal is fogok kísérletezni, mert ez a tészta valami isteni!!!!!!

Finom diós szelet

Már megint sütemény, már megint diós, és már megint a kedvenc könyvemből... de mit csináljak, ha egyszer még mindig sok dió van itthon, ha bográcsozós bulira vagyunk hivatalosak, ahol kaja lesz, de sütit vinni kell, és ha egyszer Péter Jánosné könyve annyira szuper, 1500 receptből aztán igazán lehet válogatni. Nem vágtam fel a sütit, mert így egyszerűbb lesz elvinni, a helyszínen pedig nemigen fogom fotózni, szóval ez most így marad. Másfél adagot csináltam, ha jól számoltam, leszünk vagy húszan kollégák-barátok, eddigi tapasztalataim alapján úgy látom, ez a csapat nem ismeri azt a szókapcsolatot, hogy "túl sok süti" (és a rendszeres hétfői élménybeszámolóikból gyanítom, hogy a "túl sok pia" is idegenül hangzik nekik, ezt majd most meglátjuk... vagyis nem valószínű, mert többen családdal jönnek)

Hozzávalók (másfél adaghoz):
Tészta:
25 dkg cukor (az eredeti recept egy adaghoz ír 30 dkg-ot - erős túlzásnak tartom)
6 tojás
15 evőkanál hideg víz
15 dkg őrölt dió
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
Krém:
4,5 dl tej
4,5 evőkanál liszt
30 dkg vaj/margarin
20 dkg porcukor (ez is csökkentett mennyiség)
7,5 dkg őrölt dió
Máz:
15 dkg ét tortabevonó
7,5 dkg vaj/margarin

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból vizes piskótát készítünk: a tojások sárgáit elkeverjük a cukorral, majd kanalanként a vízzel, utána belekeverjük a diót, a lisztet és a sütőport. Vajazott-lisztezett tepsiben, közepes lángon tűpróbáig sütjük.
A tejben elkeverjük a lisztet, folyamatosan kevergetve, kis lángon sűrűre főzzük, majd gyakran megkeverve hagyjuk kihűlni. A vajat/margarint elkeverjük a dióval és a porcukorral (ha nem lennének gyerekek, kismamák és sofőrök is a csapatban, egy kis rumot is tettem volna bele). A kétféle krémet jó alaposan összekeverjük, és a kihűlt tészta tetejére kenjük.
A mázhoz mikróban összeolvasztjuk a vajat/margarint és a tortabevonót, majd a sütemény tetejére kenjük.

Gyümölcssaláta

... egyelőre még télies ízekből, mert még a legkorábbi tavaszi gyümölcsökre is várni kell. De a gyümölcs akkor is kell. Mert finom. És egészséges. Szóval várva-várjuk az első májusi cseresznyét, addig pedig itt ez a téli hónapokat idéző finomság.

Hozzávalók:
4 narancs
4 kiwi
2 banán
2 evőkanál méz
fahéj

Elkészítés: a narancsokat meghámozzuk, majd gerezdenként lehúzzuk a hártyáját (babrás, tudom, lehet késsel hámozni és után kivágni a gyümölcshúst a gerezdekből, de így kisebb a veszteség). A kiwiket meghámozzuk és felkarikázzuk, a banánokat úgyszintén. Az egészet összekeverjük két kanál mézzel és egy kis fahéjjal, majd lefedve pár órát állni hagyjuk - isteni finom, édes-ízes, sűrű levet fog engedni.

Répatorta

Húsvétkor Dunántúlra utaztunk család- és barátlátogatóba, így főzőcskézés terén nemigen kellett túlzásokba esnem ;-) Péntek reggel indultunk, de úgy éreztük, hogy azért egy kis meghitt, szűk családi ünneplés hiányozna, így kicsit elébe mentünk az eseményeknek. Aznap senki sem túlórázott, a lánykámhoz pedig este jött a nyuszi (plüss formátumban, azóta pedig felváltva ül a játék babakocsiban és a bilin, attól függően, hogy a lánygyerek szerint éppen pisilnie kell-e, vagy vásárolni indul vele a képzeletbeli boltba, ahonnan anyának és a gyerekeknek ásványvizet hozunk, apának pedig sört - és ezt nem én rágtam a leány szájába!).
A vacsorát nem szerettem volna túlbonyolítani, volt após-féle házi füstölt sonka kaláccsal, ahogy az Alföldön szokás (dunántúli leány koromban nem is hallottam ilyenről), töltött tojás, újhagyma és retek, és sütöttem egy répatortát. Képet azonban nem mellékelek, mivel villanyfényben nagyon nem jó fényképezni, különben meg idő sem lett volna rá. A közeljövőben ismétlést tervezek, már csak a fotó kedvéért is ;-) addig pedig az asztaldíszünkről teszek fel egy képet, a hangulat kedvéért.

Hozzávalók:
Tésztához:
1 szál nagyobbacska sárgarépa
15 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
10 dkg cukor
10 dkg olvasztott vaj/margarin
1 tojás
1 pohár natúr joghurt
fahéj
Krémhez:
25 dkg mascarpone
porcukor ízlés szerint
kevés citromlé

Elkészítés: a répát megtisztítjuk és finomra reszeljük. Innentől kezdve nagyon egyszerű, mert a tészta hozzávalóit összekeverjük, kivajazott tortaformába simítjuk, majd először erős, majd miután megemelkedett, közepes lángon tűpróbáig sütjük. A mascarponét habosra keverjük, ízlés szerint édesítjük-savanyítjuk, és jó vastag rétegben a torta tetejére kenjük. Díszítés hangulat, fantázia és hozzávalók függvénye, én ajándékba kapott mini-csokitojásokat tettem rá.

Almás zserbó

Hetven százalékban férfi kollégákkal dolgozom együtt. Ráadásul olyan rendesekkel, akik nem feledkeznek meg a nőnapról - csak kicsit átütemezik, ha, mondjuk, audit van március 8-án. Mivel még csak fél éve dolgozom velük, nem voltam felkészülve a figyelmességre, és további három nap késéssel szállítottam a süteményt, de nem panaszkodtak. Az alábbi adag egy nagy gáztepsire való, ennek nagy részét bevittem, kisebb része itthon maradt, a széleket, amelyekbe nem jutott töltelék, most, este tizenegykor (khm) eszegetem egy pohár tej társaságában (mivel a férjem éppen céges vacsorán eszeget, a leánygyermek meg végre alszik).
A recept forrása ezúttal is Péter Jánosné.

Hozzávalók:

Tészta:
2 dkg élesztő
1,5 dl tej
10 dkg cukor
15 dkg vaj vagy margarin
3 tojás
50 dkg liszt (a recept szerint - nekem még kellett egy kicsit hozzátennem)

Töltelék:
1/2 kg alma
30 dkg dió
30-35 dkg lekvár (én anyukám-féle cseresznyelekvárt használtam)
10 dkg cukor

Máz:
3 dkg kakaópor (nem instant)
3 evőkanál cukor
3 dkg vaj vagy margarin

Elkészítés:
Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos tejbe, adunk hozzá egy kevés cukrot, és megvárjuk, amíg felhabosodik. Ekkor a többi hozzávalóval együtt rugalmas tésztává gyúrjuk, de nekem még kellett egy kis lisztet tennem a receptben megadott menniséghez, mert az eredeti verzió kezelhetetlenül ragadós volt. Három cipót formálunk belőle, és félretesszük pihenni.
A töltelékhez megdaráljuk a diót, meghámozzuk és lereszeljük az almákat, majd összekeverjük őket a lekvárral és a cukorral.
A tésztacipókat lisztezett deszkán gáztepsi méretűre nyújtjuk, a tepsit tessék-lássék kivajazzuk, majd jöhet a rétegezés: tészta - fele töltelék - tészta - másik fele töltelék - tészta. Előmelegített, jó közepes sütőbe toljuk a tepsit, és addig sütjük a süteményt, amíg 1. szép színe lesz 2. nem ragad tészta a beleszúrt tűre. Ezután kivesszük és megvárjuk, amíg kihűl.
A mázhoz összekeverjük a kakaóport és a cukrot, annyi vizet adunk hozzá, hogy az egészből jó sűrű massza legyen, majd lassú tűzön összeolvasztjuk. Beletesszük a vajat/margarint, és olvadásig kevergetjük, ezután a kihűlt süteményre öntjük, és elsimítjuk.

Paradicsomos káposztafőzelék

Dobozolva, mivel a férjem itthonról szállítja a kaját. Mivel nagyjából meggyógyultam, lassan nekem is villantanom kell valamit a munka frontján, így egy ideig vége a nyugis itthoni főzőcskézésnek, hétvégén pedig előadás lesz az egyetemen. Lehet, hogy most egy időre ez a főzelék az utolsó alkotásom. Egyszerű, de nagyszerű! ;-)

Hozzávalók:
1 kis fej fehérkáposzta
1 nagyobb, üveges sűrített paradicsom
1 fej hagyma
két evőkanál liszt
olaj
só
bors
köménymag
cukor

Elkészítés:
A káposztát megmossuk, a külsű leveleket, ha fonnyadtak, leszedjük, kettévágjuk, a torzsát kivágjuk. Ezután csíkokra vágjuk a káposztafejet. A megtisztított, felkockázott hagymával együtt lábasba teszük, annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje, sóval, borssal és köménymaggal ízesítjük, majd puhára főzzük. Ezután leszűrjük. A főzővizet megtartjuk.
Az olajba beleszórjuk a lisztet, kevergetve habzásig forrósítjuk, majd lehúzzuk a tűzről, folyamatos keverés mellett beleöntjük a (hideg) paradicsomsűrítményt, belekeverjük a káposztát, és annyi főzővízzel hígítjuk, hogy elérje a kívánt állagot. Cukrozni muszáj egy kicsit, mert különben nagyon savanyú. Kevergetve jól összeforraljuk, és kész is.

Őzcomb vadasan

Soha nem főztem még vadból, őszintén szólva, magamtól eszembe sem jutott volna ilyesmi. A férjem decemberben kapott egy nagy darab őzcombot az egyik kollégájától, azzal viszont muszáj volt kezdeni valamit. Karácsonykor nem én főztem, mivel leendő kisfiam akkor még nem nagyon tolerálta az ételszagot (meg az evést sem igazán), így a férjem alkotott egy narancsos-gombás ragut a hús egy részéből, de egy jó darab felkerült a fagyasztóba. Hét eleje óta itthon dekkolok egy roppant makacs megfázással (eszem rá a jelen állapotomban engedélyezett homeopátiás rezgő cukorkákat - aki nem tudja, mi az, járjon utána -, de olyan nagyon nem hatnak). Így viszont van időm főzőcskézni, és előkerült az őz is. A neten kezdtem böngészni receptek után, végül egy sima vadas ragadta meg a fantáziámat, de azt sem követem betűről betűre. A végeredmény egész jó lett, bár a jellegzetes vad-íz nekem szokatlan. Olvastam olyat is, hogy pácolással el lehet tüntetni, meg olyat is, hogy nem igazán, és van, aki direkt így szereti. Kíváncsi leszek, a munkából hazatérő férjem mit fog mondani a mai ebédre (még jó, hogy a lánygyerek a bölcsiben étkezik, mert vannak elképzeléseim arról, hogy ő mit mondana :-D).

Hozzávalók:
800 g őzcomb
3 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1 fej vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
5 babérlevél
olaj
só
bors
kakukkfű
2 dl tejföl
2 teáskanál mustár

Elkészítés:
A vöröshagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, olajon üvegesre pároljuk. A zöldséget megtisztítjuk, felszeleteljük, rádobjuk a hagymára, megpirítjuk. Utána sóval, borssal, babérlevéllel és fokhagymával ízesítjük, felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, és puhára főzzük.
A húst kockákra vágjuk, a hártyákat, zsírt eltávolítjuk. Olajon párolni kezdjük. Jó sok levet fog engedni, néha megkeverve addig főzzük, amíg ez elfő. A megfőtt zöldséget közben a főzőlével mindenestül összeturmixoljuk (előtte nem árt kicsit kihűteni, anyósomék turmixgépének a kelyhe egy ilyen akció során repedt meg a hőtől, a botmixer pedig nem ad megfelelően sima végeredményt). A kapott mártást ráöntjük a húsra, kakukkfűvel ízesítjük, és addig pároljuk benne (ha nagyon sűrűsödne, kevés vizet hozzáadva), amíg a hús megpuhul. Főzzük sűrűre a mártást, akkor elhagyhatjuk a lisztes habarást. Ha a hús puha, mustárral ízesítjük az ételt, és hozzákeverjük a tejfölt. Lehet zsemlegombócot is főzni hozzá, én simán főtt tésztával tálaltam.

Utóirat: "Borcsi, ez isteni, ilyet csinálhatsz máskor is!" továbbá hírek a leánygyermek bölcsődei étkezéséről: ebédkor repetázott - a salátafőzelékből. Igen elégedett vagyok! :-)

Diós-joghurtos muffin

Még mindig tele a fagyasztó dióval, úgyhogy a tegnapi takarítás szünetében alkottam egy muffint, ami várakozáson felül finomra sikerült.

Hozzávalók:
8 dkg darált dió
7 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
10 dkg cukor
5 dkg vaj vagy margarin
3 tojás
1 pohár natúr joghurt
reszelt citromhéj

Elkészítés:
Minden hozzávalót összekeverünk, a tojásokat szétválasztva, először a sárgájukat adjuk a masszához, a felvert tojásfehérje-habot pedig a legvégén. Papírkapszlival kibéleljük a muffinsütő horpadásait, elosztjuk bennük a tésztát. 200°C-ra előmelegített sütőbe tesszük, és ha a massza felemelkedett, 150°C-ra mérsékeljük a hőfokot, és tűpróbáig sütjük.

Mágnás dióspite

Hosszú, hideg napok, nátha, bezártság... gondoltam, javítok valamit a hangulatunkon egy kis sütögetéssel, persze a férjem szerint már megint túl sok volt a rákészülés, és szombat délután már azt nyöszörögte, hogy neki mindegy, üssek össze egy sima lekváros piskótát, oszt kész. Mondom neki, nem úgy van az, hogy csak úgy összecsapom, nekem a sütés alkotás. Válasz: nem szeretem a hosszas alkotói válságaidat! :-O
Mivel dióval van tele még a fagyasztó is (nehogy megavasodjon), az alapanyag adott volt. Mágnás diós pitét anyukám szokott gyakran sütni, én még soha nem csináltam, de most úgy megkívántam, hogy azonnyomban telefonos segítséget kértem. Ezúton is köszönöm, eredmény alant megtekinthető!

Hozzávalók:
20 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
12,5 dkg vaj vagy margarin
5-6 tojás (méretüktől függően)
fél citrom leve és reszelt héja
20 dkg darált dió
lekvár

Elkészítés:
A lisztet összegyúrjuk a vajjal/margarinnal, sütőporral, egy tojással, 5 dkg cukorral és a citromhéjjal meg -lével. Ezek után ki kellene nyújtani, de előre mondom, hogy az állaga miatt ez kivitelezhetetlen. Én simán beleraktam a kivajazott, kisebb méretű tepsibe, és vizes kézzel (másként az egész massza a kezemre ragadt volna) addig tapicskolam, amíg beterítette a tepsi alját (nem kell gyúródeszkát és nyújtófát mosogatni - éljen!). A tésztát megkenjük lekvárral (szederlekvár, ld. előző bejegyzés, de barackkal is nagyon finom). A diót összekeverjük a 4 (vagy 5 kisebb) tojás sárgájával, 15 dkg cukoral és a vaníliás cukorral. A tojásfehérjét habbá verjük, és óvatosan beleforgatjuk a diós keverékbe. Egyenletesen elterítjük a lekváros tészta tetején. 150°C-ra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a hab felemelkedik és színt kap, de tűpróbával is ellenőrizzük, hogy valóban átsült-e.
Ha gáztepsivel akarunk sütni, duplázni kell a hozzávalók mennyiségeit (ill. a tésztához akkor is elég egy tojás).

Túrótorta

Szóval, ahogy az előző bejegyzésben említettem, nálunk a gyümölcsös, joghurtos vagy túrós sütemények készülnek leggyakrabban. A minap például azon gondolkodtam, mit kellene alkotni egy gulyásleves levezetéseképpen, és egy (mazsola nélküli) mazsolás túrótorta receptjénél kötöttem ki, a változatosság kedvéért megint innen. Nem részletezném megint, kinek a kedvéért kellett ismételten kihagyni a mazsolát. Ha sem a férjem, sem én nem köpködjük az asztal alá a töpörödött szőlőszemeket, akkor - kizárásos alapon - vajon melyik családtag tesz ilyet? ;-)

Hozzávalók:
1/2 kg tehéntúró
4 tojás
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg vaj
2,5 evőkanál búzadara
1 citrom reszelt héja
esetleg mazsola

Elkészítés:
A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a vajjal. Hozzákeverjük az áttört túrót, tetszés szerint hozzátesszük vagy kihagyjuk a tetszés szerinti mennyiségű, beáztatott és megszikkasztott mazsolát, belereszeljük a citrom héját. Hozzákeverjük a búzadarát is, majd óvatosan beleforgatjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét. Egy tortaformát kivajazunk és zsemlemorzsával kihintünk, beletöltjük a masszát, és először forró, majd a tészta megemelkedése után közepesre mérsékelt tűzön tűpróbáig sütjük.
Bevonhatjuk csokimázzal is, nálunk férjem-féle szederlekvár volt a kísérete.

Konyakmeggyes csokitorta

Nagyon szeretek sütni. A családomra viszont könnyen ragadnak a kilók, szóval vissza kell fognom magam, ha sütök, akkor is inkább valami gyümölcsös, joghurtos vagy túrós sütemény jöhet szóba, kevés cukorral (a "tetejét meghintjük porcukorral" mondat az én szakácskönyveimben csak a helyet foglalja). Vajaskrémes süteményt az évben egyszer szoktam sütni, ez pedig a férjem nagyapjának a születésnapja. Ok: az öregek ezt a fajta süteményt szeretik, és mivel sokan szoktunk lenni, sokfelé oszlik el a mennyiség, az az évi egy szelet pedig igazán belefér ;-)
Maga a születésnap egyébként elég érdekes, ugyanis hivatalosan január elsején van, holott nagy-apósom valójában december 27-én látta meg a napvilágot ezelőtt 84 évvel. A bábaasszony azonban azt tanácsolta a szülőknek, hogy írják be a fiúgyereket a következő év elejére, így egy évvel később viszik katonának. Aztán végülis 1944-ben lett katona, 17 évesen, mert abban az évben senkinek nem volt fontos, hogy pontosan mi szerepel az anyakönyvben, de hát a bábaasszony sem láthatott mindent előre...

Hozzávalók:


Tésztához:
4 tojás
15 dkg cukor
9 evőkanál hideg víz
15 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 púpos evőkanál kakaópor
egy kis üveg meggybefőtt (ha lehet, konyakos)

Krémhez:
1 tábla csokoládé (én 125 g-os tej tortabevonót használtam)
10 dkg vaj
5 dkg porcukor (vagy ízlés szerint több)
4 dkg liszt
a (konyakos) meggybefőtt leve
annyi tej, hogy a folyadék összesen 1/2 liter legyen

Díszítéshez:
kakaópor (nem instant!!!!)
konyakmeggy bonbon

Elkészítés:
Tészta: a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd kanalanként a vízzel. Belekeverjük a lisztet, a sütőport és a kakaóport, majd a kinyomkodott meggyet, végül beleforgatjuk a tojások habját. Kivajazott aljú tortaformában 180°C-ra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
Krém: a lisztet simára keverjük a meggybefőtt levével, majd a tejjel, és kis lángon, kevergetve sűrűre főzzük (gyönyörű lila színe lesz). Hűlni hagyjuk. Közben a csokoládét mikróban megpuhítjuk (nem olvasztjuk fel), kikeverjük a vajjal és a porcukorral, majd a főzött krém kihűlése után azzal is. A tésztát három rétegbe vágjuk, megtöltük és bevonjuk a krémmel. A tetejét szűrőn keresztül behintjük kakaóporral (amíg el nem fedi a krém szépséghibáit, úgymint egyenetlenség és csomók - szóval elég vastagon), és körberakjuk a bonbonnal.

Lencseleves

Mi valószínűleg nagyon gazdagok leszünk az új esztendőben (persze csak akkor, ha elmarad az állítólag a maják által idén áprilisra beharangozott világvége), mert már tegnap megkóstoltuk a mára készült lencselevest. Azért kell idejében elkészíteni, mert minél tovább áll, annál finomabb. Persze a tejföl miatt ez az állási idő korlátozott, de tény, hogy másnaposan ízesebb, mint a készítés napján.

Hozzávalók:
25 dkg lencse
füstölt hús, kolbász vagy virsli
1 nagy pohár tejföl
olaj
1 evőkanál liszt
2 gerezd fokhagyma
2 babérlevél
pirospaprika
só
bors
borsikafű
ecet

Elkészítés:
A lencsét előző este beáztatjuk. Másnap leöntjük róla az áztatóvizet, és annyi vízzel, hogy bőven ellepje, főni tesszük. A vízbe beledobjuk a babérleveleket és a fokhagymát is, és meg is sózzuk. Ha már puha a lencse, utánasózzuk, borsozzuk, borikafűvel ízesítjük a levest, majd elkészítjük a rántást. Ehhez az olajban folyamatosan kevergetve átforrósítjuk (világosbarnára pirítjuk) a lisztet, majd lehúzzuk a tűzről, paprikát szórunk bele, elkeverjük, majd hideg vízzel, folyamatosan kevergetve felengedjük. A rántást a levesbe öntjük, kis lángon kevergetve addig forraljuk, amíg kissé besűrűsödik. Ekkor beletesszük a füstölt húsfélét, aztán a tejfölt, és összeforraljuk. Egy kis ecettel (lehetőleg salátaecettel, nem pedig a 10-20%-os vegyszerrel - mi azt csak sajtkészítéshez és vízkőoldáshoz használjuk) savanyítjuk.