Diókrémes kakaós süti

Ezt a sütit először fel sem akartam tenni a blogra, mert frissen kissé "fojtós" volt a tésztája. Egy napi hűtőben állás után azonban egész jó lett, egy pohár tejjel pedig kifejezetten finom, így meggondoltam magam. Egyébként vigyáznom kellett vele, mert a kislányom annak idején kissé kiütéses lett az anyatejen keresztül kóstolt dió miatt (igaz, akkor egy brutál módon diós diótorta + karácsonyi bejgli volt a tettes, nem egy enyhén diós süti), viszont tíz deka diót hónapok óta ide-oda rakosgatok a fagyasztóban, gondoltam, legyen már vele valami. Persze megkóstoltam a végeredményt, a fiúgyerek egyelőre nem lett pöttyös.
A recept forrása most is Péter Jánosné könyve. Van más sütis könyvem is, de az esetek 90%-ában itt találom meg a nekem való receptet.

Hozzávalók:

Tészta:
5 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
15 dkg cukor
2 dkg kakaópor
2,5 dl tej
1/2 csomag sütőpor
30 dkg liszt

Krém:
3 evőkanál liszt
3 dl tej
10 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
8-10 dkg darált dió
1 evőkanál rum (elhagytam)

Elkészítés:
Az 5 dkg vajat habosra keverjük a tojássárgájával és a 15 dkg cukorral, hozzákavarjuk a tészta többi hozzávalóját, a tojásfehérjét habnak felverve, óvatosan. Kikent tepsiben megsütjük.
A 3 evőkanál lisztet a tejjel simára keverjük és kis lángon sűrűre főzzük. A vajat, a diót és a porcukrot habosra keverjük, aki megteheti, rumot is tesz hozzá (vagy a tésztát locsolgatja meg vele), és a főzött krémmel kikeverjük. A kettévágott tésztát megtöltjük és bevonjuk a krémmel.
Eddig a recept. Gondolkodtam, hogyan is kellene díszíteni a süteményt, és ekkor a kezembe akadt a nokedliszaggató, így végül a gyerek helyett a süti lett pöttyös.

Egybesült karaj meggyszósszal

Évek óta nem próbáltam egyben sütni húst. Hét-nyolc éve történhetett, hogy a férjemet egy németországi céges kiruccanásáról hazatérve meleg kajával akartam várni, de a sütőbe egyszerűen csak betolt karaj a rápakolt szalonnaszeletek ellenére is élvezhetetlenül száraz lett. Azóta is kaptam olyat, hogy "a süteményekhez van érzéked, de a húsokhoz nem", így el is ment a kedvem a kísérletezéstől. A minap mégis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, mivel a fagyasztó, hála anyósék óriási és bőven termő meggyfáinak, ismételten meggyel van tele, és a meggyszószhoz vagy levesben főtt, vagy sütőben sült husit tudtam leginkább elképzelni. Mivel húslevest nem terveztem, maradt a B verzió. Azóta olvastam egyet s mást  a karajsütés fortélyairól, így valamivel felkészültebben ugrottam neki a projektnek. A siker nem maradt el, így ha a jövőben újból elhangzana a fenti mondat, azt hiszem, jogom lenne megsértődni :-)

Hozzávalók:
A húshoz:
kb. 1,2 kg csontos karaj vagy ennek megfelelő csont nélküli
1 nagy fej hagyma
néhány gerezd fokhagyma
1 pohár bor (nekem száraz vörös volt otthon)
5 dkg vaj
olaj
só
bors

A meggyszószhoz:
kb. 800 g magozott meggy
1 kis pohár tejföl
2 evőkanál liszt
cukor ízlés szerint
fahéj
néhány szem szegfűszeg

A húst levágjuk a csontról (azért így adtam meg, mert a csont nélküli tömeget nem tudom) megmossuk, szárazra töröljük, sóval és borssal bedörzsöljük. A vajat és az olajat egy nagy lábosban felforrosítjuk, és a hús minden oldalát megpirítjuk benne. Forgatás közben ne szúrjunk bele villát, lapáttal vagy csipesszel forgassuk. Ha kész, tegyük át egy tepsire, lehetőleg rácsra, nehogy leragadjon. Dobáljuk köré a darabokra vágott hagymát és a megpucolt fokhagymagerezdeket, öntsük köré a bort, öntsük rá a maradék olaj-vaj keveréket, majd borídunk az egészre bevizezett sütőpapírt, és toljuk a tepsit előmelegített, forró sütőbe. Fél óra múltán mérsékeljük a hőfokot közepesre, és további egy órán keresztül süssük a húst. Miután kivettük, fél órát pihentetni kell, csak azután lehet felvágni.
A meggyet eközben öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, ízesítsük cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, és főzzük meg (de ne szét). A lisztet keverjük simára egy kis főzőlével, keverjük bele a tejfölt, és habarjuk be a szószt.
Köretként főtt krumpli való hozzá, és jó lenne kipróbálni a menzai emlékeket idéző pirított darát is, de félek, hogy csomós lesz, aztán megkapom, hogy a húshoz van érzékem, a darához meg nem.