Diókrémes kakaós süti

Ezt a sütit először fel sem akartam tenni a blogra, mert frissen kissé "fojtós" volt a tésztája. Egy napi hűtőben állás után azonban egész jó lett, egy pohár tejjel pedig kifejezetten finom, így meggondoltam magam. Egyébként vigyáznom kellett vele, mert a kislányom annak idején kissé kiütéses lett az anyatejen keresztül kóstolt dió miatt (igaz, akkor egy brutál módon diós diótorta + karácsonyi bejgli volt a tettes, nem egy enyhén diós süti), viszont tíz deka diót hónapok óta ide-oda rakosgatok a fagyasztóban, gondoltam, legyen már vele valami. Persze megkóstoltam a végeredményt, a fiúgyerek egyelőre nem lett pöttyös.
A recept forrása most is Péter Jánosné könyve. Van más sütis könyvem is, de az esetek 90%-ában itt találom meg a nekem való receptet.

Hozzávalók:

Tészta:
5 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
15 dkg cukor
2 dkg kakaópor
2,5 dl tej
1/2 csomag sütőpor
30 dkg liszt

Krém:
3 evőkanál liszt
3 dl tej
10 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
8-10 dkg darált dió
1 evőkanál rum (elhagytam)

Elkészítés:
Az 5 dkg vajat habosra keverjük a tojássárgájával és a 15 dkg cukorral, hozzákavarjuk a tészta többi hozzávalóját, a tojásfehérjét habnak felverve, óvatosan. Kikent tepsiben megsütjük.
A 3 evőkanál lisztet a tejjel simára keverjük és kis lángon sűrűre főzzük. A vajat, a diót és a porcukrot habosra keverjük, aki megteheti, rumot is tesz hozzá (vagy a tésztát locsolgatja meg vele), és a főzött krémmel kikeverjük. A kettévágott tésztát megtöltjük és bevonjuk a krémmel.
Eddig a recept. Gondolkodtam, hogyan is kellene díszíteni a süteményt, és ekkor a kezembe akadt a nokedliszaggató, így végül a gyerek helyett a süti lett pöttyös.

Egybesült karaj meggyszósszal

Évek óta nem próbáltam egyben sütni húst. Hét-nyolc éve történhetett, hogy a férjemet egy németországi céges kiruccanásáról hazatérve meleg kajával akartam várni, de a sütőbe egyszerűen csak betolt karaj a rápakolt szalonnaszeletek ellenére is élvezhetetlenül száraz lett. Azóta is kaptam olyat, hogy "a süteményekhez van érzéked, de a húsokhoz nem", így el is ment a kedvem a kísérletezéstől. A minap mégis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, mivel a fagyasztó, hála anyósék óriási és bőven termő meggyfáinak, ismételten meggyel van tele, és a meggyszószhoz vagy levesben főtt, vagy sütőben sült husit tudtam leginkább elképzelni. Mivel húslevest nem terveztem, maradt a B verzió. Azóta olvastam egyet s mást  a karajsütés fortélyairól, így valamivel felkészültebben ugrottam neki a projektnek. A siker nem maradt el, így ha a jövőben újból elhangzana a fenti mondat, azt hiszem, jogom lenne megsértődni :-)

Hozzávalók:
A húshoz:
kb. 1,2 kg csontos karaj vagy ennek megfelelő csont nélküli
1 nagy fej hagyma
néhány gerezd fokhagyma
1 pohár bor (nekem száraz vörös volt otthon)
5 dkg vaj
olaj
só
bors

A meggyszószhoz:
kb. 800 g magozott meggy
1 kis pohár tejföl
2 evőkanál liszt
cukor ízlés szerint
fahéj
néhány szem szegfűszeg

A húst levágjuk a csontról (azért így adtam meg, mert a csont nélküli tömeget nem tudom) megmossuk, szárazra töröljük, sóval és borssal bedörzsöljük. A vajat és az olajat egy nagy lábosban felforrosítjuk, és a hús minden oldalát megpirítjuk benne. Forgatás közben ne szúrjunk bele villát, lapáttal vagy csipesszel forgassuk. Ha kész, tegyük át egy tepsire, lehetőleg rácsra, nehogy leragadjon. Dobáljuk köré a darabokra vágott hagymát és a megpucolt fokhagymagerezdeket, öntsük köré a bort, öntsük rá a maradék olaj-vaj keveréket, majd borídunk az egészre bevizezett sütőpapírt, és toljuk a tepsit előmelegített, forró sütőbe. Fél óra múltán mérsékeljük a hőfokot közepesre, és további egy órán keresztül süssük a húst. Miután kivettük, fél órát pihentetni kell, csak azután lehet felvágni.
A meggyet eközben öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, ízesítsük cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, és főzzük meg (de ne szét). A lisztet keverjük simára egy kis főzőlével, keverjük bele a tejfölt, és habarjuk be a szószt.
Köretként főtt krumpli való hozzá, és jó lenne kipróbálni a menzai emlékeket idéző pirított darát is, de félek, hogy csomós lesz, aztán megkapom, hogy a húshoz van érzékem, a darához meg nem.

Szilvás csirkenyárs

Évek óta őrizgetünk az evőeszközös fiókban néhány bicikliküllőből készült nyársat. Valamikor régesrégen rablóhús sült rajta anyóséknál, aztán hozzánk került, leettük róla a kaját, de a nyársakat nem származtattuk vissza. Felhasználásuk széles körű volt, a sütemények tűpróbáját rendszerint ezzel végeztem, de amióta letört a mosógép ajtajának a fogantyúja (vagy mi a szakszerű neve annak a műanyagfülnek, aminél fogva felnyitom a gépet), azóta azt is egy ilyennek a segítségével nyitom ki. Aztán tegnapelőtt valami véletlen folytán eszembe jutott, hogy akár eredeti rendeltetésének megfelelően is használhatnám. Tűzpadkánál találtam egy szimpatikus szilvás nyársat, el is készítettem a magam verzióját.

Hozzávalók (4 nyárshoz):
10 nagyobb szem szilva
egy csirkemellfilé
2 fej hagyma
bacon
olaj
só
bors

Elkészítés:
A szilvákat kimagozzuk, megfelezzük. A csirkemellet húsz darabba vágjuk, műanyag dobozba tesszük, kevés olajat öntünk rá, sózzuk, borsozzuk, kézzel jól összeforgatjuk. A bacon-ből húsz szeletkét vágunk (nem tudom, mennyi lehetett az egész mennyiség). A hagymákat nyolcadoljuk, az így kapott tizenhat darabból a négy legnagyobbat még kettészedjük.
A nyársakra felváltva felhúzzuk a hozzávalókat, majd alufóliába csomagoljuk őket, és forró sütőben megsütjük. Nálunk tepsiben sült krumpli volt a körete.

Lekváros bukta

Egyszer régebben, a briós esetében már kipróbáltam, milyen lesz az este megformázott, a hűtőben éjszakáztatott és reggel kisütött kelt tészta. Most úgy döntöttem, a család borzolt idegeire ráférne a hétvégi kényeztetés, és egy buktával rukkoltam elő, ismét csak Péter Jánosnétól. Ketten alkottuk, mert minálunk a leánygyermek nélkül már nem sütés a sütés :-)

Hozzávalók (10 darabhoz):
25 dkg liszt
1,5 dl tej
1 csomag szárított élesztő
2 tojássárgája
3 dkg vaj
2,5 dkg cukor
csipet só
lekvár ízlés szerint
esetleg 10 dkg főtt krumpli (nekem 6,5 dkg volt otthon), hogy másnapra is friss maradjon

Elkészítés:
A langyos tejben elkeverjük az élesztőt, a cukrot, a sót, a két tojássárgáját, az olvasztott vajat, majd beledolgozzuk a lisztet, és letakarva duplájára kelesztjük. Tehetünk bele összetört főtt krumplit is, nem kötelező, nekem pont kimaradt egy kicsi a töltött paprika mellől, de így valamivel több lisztre volt szükségem, mert nagyon ragadt a tészta. Kelesztés után átgyúrjuk, lisztezett deszkán 1 cm vastagságúra nyújtjuk, 10×10 cm-es négyzetekre vágjuk, lekvárral megkenjük (nekem szilvalekvárom volt, de most nem olyan beton, mint az előző üveg), feltekerjük, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük a buktákat. Reggel begyújtjuk a sütőt (közepes hőfok), a bukták tetejét a kimaradt tojásfehérjével megkenjük (nem, nem kell hozzá az összes! :-D), és pirosra sütjük.

Töltött paprika

Sokan nem szeretik, ha az ételszag átjárja a lakást, én sem, de kivételek azért vannak. Például bármilyen étel, amiben paradicsom és paprika fő. Zalai nagyszüleim kertjében mindkettőből nagy mennyiség termett, állandó nyári program volt a lecsó és az anyukám által következetesen ketchupnak titulált, egyébként isteni paradicsomszósz befőzése, így nekem ez az illat a nagyszülői házat és az iskolai vakációkat hozza vissza. Elég hatásosan ki tud zökkenteni a napi rutinból, úgyhogy a töltött paprika testemnek-lelkemnek egyaránt jó tápláléka :-)
A szószt most nem úgy készítettem, ahogy szoktam, elhagytam a rántást, és szívem szerint nem is cukroztam volna, de cukor nélkül túl savanyúnak ítéltem.

Hozzávalók:
6-8 TV paprika, mérettől függően
30 dkg darált sertéscomb
8 dkg rizs
egy kis fej hagyma
kevés olaj
egy tojás
só
bors
1 kg paradicsom
36 dkg sűrített paradicsom
cukor ízlés szerint

Elkészítés:
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. Összekeverjük a rizzsel, a hússal, a tojással, sózzuk-borsozzuk. A paprikák szárát levágjuk, csumáját kiszedjük, és a tölteléket beletöltjük, lazán, mert a rizs megdagad.
A paradicsomokat lobogó forró vízbe dobjuk, egy perc múlva kihalásszuk, lehúzzuk a héjukat, húsukat összeturmixoljuk. A megtöltött paprikákat ebben a paradicsomlében főzzük meg, esetleg egy kis vízzel pótoljuk, hogy majdnem ellepje a paprikákat (teljesen nem kell, fedő alatt úgyis megfő). Ha kész, a paprikákat kiszedjük, a szószba belekeverjük a paradicsompürét, ha kell, cukrozzuk, és visszarakosgatjuk a paprikákat. Főtt krumplival vagy friss kenyérrel tálaljuk.

Csirkemáj olasz módra

Jó sokáig nem írtam, de megtámadhatatlan igazolásom van, a fiúgyerek világrajötte, meg minden, ami ezzel az örömteli eseménnyel jár, többek között a főzés elhanyagolása... de két hónap múltán itt vagyunk, jól vagyunk, már valami napirend-félénk is van, amibe újból belefér a főzés.
Még a várandósságom ideje alatt elkezdtem kiírogatni a kedvenc blogjaimról azokat a recepteket, amiket szerenék majd kipróbálni, különös tekintettel a gyorsan elkészíthető ebédekre-vacsorákra. Így találtam rá Móninál az olasz módra elkészített csirkemájra, ami tényleg gyorsan elkészült, és isteni finom lett, viszont a forró olajból kirobbanó máj jóvoltából egy halálfélelemmel teli negyedórával lettem gazdagabb, a konyha falát pedig festeni kell (hazatérő férjem ennyit mondott: "fedő", téééényleg!). Azt hiszem, ha nem szoptatnék, a palack bor (amiből egy deci kellett az ételhez) nagy részét eltüntettem volna...
A receptet nem írom le, mert mindent úgy csináltam, mint Móni, csak a petrezselymet felejtettem el, zsályát csak szárítottat tudtam beszerezni, és nem volt otthon fokhagyma, ezért - ó, borzalom - az Ízvarázs nevű, fura állagú fokhagyma-helyettesítő kockát tettem bele, ami csupán azért volt otthon (most jön a mosakodás), mert a leánygyermek úgy egy évvel ezelőtt becsempészte a bevásárlókocsiba, és csak a pénztárnál vettük észre (fogjunk mindent a kicsire ;-)).

Meggyes-joghurtos lepény

Semmi extra, ez a tészta már többször szerepelt a blogon, csak ezúttal családi programmá avanzsált a készítése :-)

Hozzávalók:
meggy (amennyit gondolunk)
2 pohár joghurt
4 pohár liszt
2 pohár cukor
1 pohár napraforgóolaj
2 tojás
1 csomag sütőpor
fahéj

Elkészítés:
1. Ha a férjünk (puszta udvariasságból, nemleges válaszban reménykedve) megkérdezi, mit segíthet, magoztassuk ki vele a meggyet. Ha nem, magozzuk ki mi.
2. Rakjunk egy jó nagy tálat a hároméves leánygyermek elé, és adjunk fakanalat a kezébe. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a szép sorjában kiméregetett hozzávalókat odaadjuk neki, ő pedig szépen beleönti, ahogy következik, aztán vadul kavarni kezdi (ezért fontos, hogy elég nagy legyen az a tál).
3. A tojást azért mi magunk törjük fel, és reménykedjünk, hogy szalmonellamentes, mert a tészta egy részét biztosan el fogja kóstolgatni a gyerek.
4. A fahéjat is mi adagoljuk, ha nem akarunk barna színű, csípős tésztát.
5. Szólítsuk fel az aprónépet, hogy a gondosan összekutyult masszát kotorássza át a tálból a kivajazott-lisztezett tepsibe. Egyengessük el.
6. Rakosgassuk ki a tészta tetejét a meggyel. Én ezen a ponton elkövettem azt a hibát, hogy a lánygyereket felszólítottam a gyümölcs megkóstolására. Persze savanyú volt neki, és azóta az addig szeretett cseresznyét sem hajlandó megenni, mondván, biztos az is savanyú. Na, így jártunk. Jövő júniusig remélhetőleg elfelejti.
7. 180C-os sütőben süssük tűpróbáig.
8. Közben takarítsuk fel a konyhát, aztán vágjuk be a gyereket a csap alá, és öltöztessük át.
9. A kihűlt remekmű egy részéből gondosan távolítsuk el a meggyet, hogy a leánygyermek is megegye. Bár ezen a téren fejlődés tapasztalható - már saját kezűleg kiszedegeti magának. Ez öt perc csendet és nyugalmat jelent ;-)