Ananászleves habgaluskával

Kellemes ünnepeket és boldog új évet mindenkinek!
Fotó a mobilon, vagyis később lesz, vagy nem is, mivel a szokásosnál is gyengébb színvonalú, mivel a férjem az asztal mellett elsuhanva kattintott egyet a telefonnal, aztán arra eszméltem, hogy elfogyott a leves...
Idén karácsonykor a férjem ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy nem, nem fogom életünk első négyesben eltöltött ünnepét a konyhában végigpepecselni, így a menü rántott hal lesz rizibizivel és mákos guba. Mindezeknek elég késő délután nekiállni, és így is kész lesz a vacsora hat órára (főleg, ha a nálam valamivel gyorsabb férj csinálja az egészet, hihi). Én azonban szerettem volna egy kicsit újítani, így született meg ez a leves, minimális idő alatt.

Hozzávalók:
1 doboz ananászkonzerv
1 csomag vaníliás cukor
1 púpos evőkanál liszt
2 dl tejszín
1 tojás
cukor és porcukor ízlés szerint

Elkészítés:
Az ananászt a levével együtt lábosba zúdítjuk, illetve, ha körszeletest vettünk, előtte feldaraboljuk. Annyi vizet teszünk hozzá, hogy bőven ellepje, vaníliás cukorral és ízlés szerint kristálycukorral ízesítjük-édesítjük, és felforraljuk. A lisztet simára keverjük a tejszínnel meg a tojás sárgájával, és folyamatos keverés mellett behabarjuk vele a levest. Kis lángon dolgozzunk, nehogy a tojás kicsapódjon.
A tojásfehérjét egy kevés porcukorral édesítve gőz fölött kemény habbá verjük, Ezutána kész levesbe  evőkanállal galuskákat szaggatunk belőle, de már nem főzzük.
Szívesen megbolondítottam volna egy kis rummal is, de a két gyerek (a főztömet közvetlenül, illetve közvetve fogyasztó) miatt hanyagoltam.

Kávés-karamelles csokilikőr

A férjemnek ezt hozta a Mikulás ;-)
Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknél évekig áll egy-egy üveg ajándék ital, mert jól mutat a szekrény tetején a díszcsomagolásban, de úgy őszintén, találkoztatok ti már olyan emberrel, aki szereti a whiskyt? Én eddigi harminchat évem alatt kétszer, az egyik egy "majdénmegmutatomhogyqrvakeménycsajvagyok" típusú nő volt, a másik meg elszántan igyekezett játszani a macsót (igen, ő hímnemű volt), szóval egyiküknél sem hiszem, hogy a lötty íze volt a fő mozgatórugója a választásnak. Mi a szülészorvosomnak akartunk egy díszdobozos példányt átnyújtani a hathetes kontrollon, de ő egészen egy féléves londoni ultrahang-diagnosztikai továbbképzésig menekült előle, úgyhogy megúszta (terhességeim alatt én az Internet segítségével képeztem magam hasonló témában, pedig én is szívesen utaztam volna inkább Londonba).
Na, a hosszúra nyúlt bevezető után a lényeg, hogy a Nők Lapja Konyha novemberi számában láttam egy likőrreceptet Vrábel Krisztától, amiről tudtam, hogy meg kell valósítanom, egyrészt, mert szuperjól hangzik, másrészt, így legalább fogy a whisky. Annyit változtattam rajta, hogy dupláztam az alkoholmennyiséget, mert az előírt egy decivel még reggeli italnak is gyenge lett volna, meg féltem, hogy megromlik a tejszíntől.

Hozzávalók:
2 dl whisky
1 dl főzött kávé
5 dkg kakaópor (nem instant)
10 dkg cukor
2 dl tejszín

Elkészítés:
A cukrot megolvasztjuk és enyhén karamellizáljuk. Hozzáöntjük a kávét és 1 dl vizet. Ezen a ponton kevergetve melegíteni kellett, amíg a megdermedt karamell újra fel nem olvadt. A kakaóport kikeverjük annyi vízzel, hogy feloldódjon benne (nekem kb. olvadt Nutella-sűrűségű krém lett belőle), majd ezt is a kávés folyadékhoz adjuk. Hozzáöntjük a tejszínt, összeforraljuk. Megvárjuk, míg teljesen kihűl (naná, nehogy elillanjon az alkoholtartalom!), ekkor öntjük bele a whiskyt, és jól elkeverjük. Hűtve tárolandó, fogyasztás előtt felrázandó!

Próbafőző lettem!

... a Stahl-magazin Ünnepi sütemények különszámában. Három süteményt kellett megsütni, aztán jól megírni róluk a véleményemet. Természetesen a lapban nem az alant látható fotózmányok díszelegnek :-D azért, ha a fényképek nem is, a sütik nagyjából olyanok lettek, amilyennek az újságban láthatjátok. Egyiket sem bonyolult elkészíteni, és nagyon finomak is, úgyhogy hajrá, még van idő karácsonyig!

Mandulás szelet:

Kókuszos habcsók:

Biscotti vörösáfonyával és (pisztácia helyett) mandulával:

Kukac-torta

Nemrégiben ünnepeltük a leánygyermek neve napját, és úgy gondoltam, valami jópofa sütivel kellene előrukkolni. Néhány hete láttam Fahéj és fetánál ezt a kukacot, és úgy döntöttem, valami ilyesmivel fogom meglepni a lánykát. Aztán, mint a Túró rudi tortánál, itt is rá kellett jönnöm, hogy már megint én szórakoztam jobban, mert a kis drága ügyet sem vetett sem a vacsorára, sem a tortára, a vendégség már megint izgalmasabb volt. Nem baj, én élveztem az alkotást. Enni meg azért a kiscsaj is evett belőle, szóval nem volt teljesen öncélú a dolog.
Kép van. Csak nem a laptopon, hanem mobilon. Mihelyst meglesz a kábel vagy mi, amivel át lehet varázsolni, felteszem.

Hozzávalók:

Tésztához:
6 egész tojás
2 tojássárgája
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
fél csomag sütőpor

Krémhez:
30 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
porcukor ízlés szerint
baracklekvár

Díszítéshez:
aszalt barack
tortadara/kakaópor/instant kávé/Maci kávé
3 szem meggy
2 db fogpiszkáló

Elkészítés:
Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral. A nyolc tojássárgáját kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, végül beleforgatjuk a tojások keményre vert habját. 180C-on világosra sütjük (tűpróba). Még melegen feltekerjük, és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, lehúzzuk róla a sütőpapírt. A tekercs két elvékonyodó végét levágjuk.
A krémhez a mascarponét habosra keverjük a porcukorral, majd beleforgatjuk a felvert tejszínhabot. A tésztát megkenjük először baracklekvárral, aztán a krémmel, és szorosan feltekerjük, és kívülről is bevonjuk a krémmel.
Ezután jön a művészi munka: a kukac szelvényeit (biológia iránt kevéssé fogékonyaknak: a csíkokat) apróra vágott aszalt barackból és kakóporból alakítjuk ki. Én Maci-kávét használtam, két ujjam közé csípve szórtam a kukacra. A két levágott tésztavéget csíkokra vágtam, ebből lettek a lábak (másik ötletem a Bonbonetti lett volna). A kukac szája szintén aszalt barackból, két szeme két fél meggyből, csápjai pedig fogpiszkálóra szúrt meggyből lettek.

Diókrémes kakaós süti

Ezt a sütit először fel sem akartam tenni a blogra, mert frissen kissé "fojtós" volt a tésztája. Egy napi hűtőben állás után azonban egész jó lett, egy pohár tejjel pedig kifejezetten finom, így meggondoltam magam. Egyébként vigyáznom kellett vele, mert a kislányom annak idején kissé kiütéses lett az anyatejen keresztül kóstolt dió miatt (igaz, akkor egy brutál módon diós diótorta + karácsonyi bejgli volt a tettes, nem egy enyhén diós süti), viszont tíz deka diót hónapok óta ide-oda rakosgatok a fagyasztóban, gondoltam, legyen már vele valami. Persze megkóstoltam a végeredményt, a fiúgyerek egyelőre nem lett pöttyös.
A recept forrása most is Péter Jánosné könyve. Van más sütis könyvem is, de az esetek 90%-ában itt találom meg a nekem való receptet.

Hozzávalók:

Tészta:
5 dkg vaj vagy margarin
1 tojás
15 dkg cukor
2 dkg kakaópor
2,5 dl tej
1/2 csomag sütőpor
30 dkg liszt

Krém:
3 evőkanál liszt
3 dl tej
10 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
8-10 dkg darált dió
1 evőkanál rum (elhagytam)

Elkészítés:
Az 5 dkg vajat habosra keverjük a tojássárgájával és a 15 dkg cukorral, hozzákavarjuk a tészta többi hozzávalóját, a tojásfehérjét habnak felverve, óvatosan. Kikent tepsiben megsütjük.
A 3 evőkanál lisztet a tejjel simára keverjük és kis lángon sűrűre főzzük. A vajat, a diót és a porcukrot habosra keverjük, aki megteheti, rumot is tesz hozzá (vagy a tésztát locsolgatja meg vele), és a főzött krémmel kikeverjük. A kettévágott tésztát megtöltjük és bevonjuk a krémmel.
Eddig a recept. Gondolkodtam, hogyan is kellene díszíteni a süteményt, és ekkor a kezembe akadt a nokedliszaggató, így végül a gyerek helyett a süti lett pöttyös.

Egybesült karaj meggyszósszal

Évek óta nem próbáltam egyben sütni húst. Hét-nyolc éve történhetett, hogy a férjemet egy németországi céges kiruccanásáról hazatérve meleg kajával akartam várni, de a sütőbe egyszerűen csak betolt karaj a rápakolt szalonnaszeletek ellenére is élvezhetetlenül száraz lett. Azóta is kaptam olyat, hogy "a süteményekhez van érzéked, de a húsokhoz nem", így el is ment a kedvem a kísérletezéstől. A minap mégis úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, mivel a fagyasztó, hála anyósék óriási és bőven termő meggyfáinak, ismételten meggyel van tele, és a meggyszószhoz vagy levesben főtt, vagy sütőben sült husit tudtam leginkább elképzelni. Mivel húslevest nem terveztem, maradt a B verzió. Azóta olvastam egyet s mást  a karajsütés fortélyairól, így valamivel felkészültebben ugrottam neki a projektnek. A siker nem maradt el, így ha a jövőben újból elhangzana a fenti mondat, azt hiszem, jogom lenne megsértődni :-)

Hozzávalók:
A húshoz:
kb. 1,2 kg csontos karaj vagy ennek megfelelő csont nélküli
1 nagy fej hagyma
néhány gerezd fokhagyma
1 pohár bor (nekem száraz vörös volt otthon)
5 dkg vaj
olaj
só
bors

A meggyszószhoz:
kb. 800 g magozott meggy
1 kis pohár tejföl
2 evőkanál liszt
cukor ízlés szerint
fahéj
néhány szem szegfűszeg

A húst levágjuk a csontról (azért így adtam meg, mert a csont nélküli tömeget nem tudom) megmossuk, szárazra töröljük, sóval és borssal bedörzsöljük. A vajat és az olajat egy nagy lábosban felforrosítjuk, és a hús minden oldalát megpirítjuk benne. Forgatás közben ne szúrjunk bele villát, lapáttal vagy csipesszel forgassuk. Ha kész, tegyük át egy tepsire, lehetőleg rácsra, nehogy leragadjon. Dobáljuk köré a darabokra vágott hagymát és a megpucolt fokhagymagerezdeket, öntsük köré a bort, öntsük rá a maradék olaj-vaj keveréket, majd borídunk az egészre bevizezett sütőpapírt, és toljuk a tepsit előmelegített, forró sütőbe. Fél óra múltán mérsékeljük a hőfokot közepesre, és további egy órán keresztül süssük a húst. Miután kivettük, fél órát pihentetni kell, csak azután lehet felvágni.
A meggyet eközben öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, ízesítsük cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, és főzzük meg (de ne szét). A lisztet keverjük simára egy kis főzőlével, keverjük bele a tejfölt, és habarjuk be a szószt.
Köretként főtt krumpli való hozzá, és jó lenne kipróbálni a menzai emlékeket idéző pirított darát is, de félek, hogy csomós lesz, aztán megkapom, hogy a húshoz van érzékem, a darához meg nem.

Szilvás csirkenyárs

Évek óta őrizgetünk az evőeszközös fiókban néhány bicikliküllőből készült nyársat. Valamikor régesrégen rablóhús sült rajta anyóséknál, aztán hozzánk került, leettük róla a kaját, de a nyársakat nem származtattuk vissza. Felhasználásuk széles körű volt, a sütemények tűpróbáját rendszerint ezzel végeztem, de amióta letört a mosógép ajtajának a fogantyúja (vagy mi a szakszerű neve annak a műanyagfülnek, aminél fogva felnyitom a gépet), azóta azt is egy ilyennek a segítségével nyitom ki. Aztán tegnapelőtt valami véletlen folytán eszembe jutott, hogy akár eredeti rendeltetésének megfelelően is használhatnám. Tűzpadkánál találtam egy szimpatikus szilvás nyársat, el is készítettem a magam verzióját.

Hozzávalók (4 nyárshoz):
10 nagyobb szem szilva
egy csirkemellfilé
2 fej hagyma
bacon
olaj
só
bors

Elkészítés:
A szilvákat kimagozzuk, megfelezzük. A csirkemellet húsz darabba vágjuk, műanyag dobozba tesszük, kevés olajat öntünk rá, sózzuk, borsozzuk, kézzel jól összeforgatjuk. A bacon-ből húsz szeletkét vágunk (nem tudom, mennyi lehetett az egész mennyiség). A hagymákat nyolcadoljuk, az így kapott tizenhat darabból a négy legnagyobbat még kettészedjük.
A nyársakra felváltva felhúzzuk a hozzávalókat, majd alufóliába csomagoljuk őket, és forró sütőben megsütjük. Nálunk tepsiben sült krumpli volt a körete.